Deponia – egy szeretett kalandjáték-sorozat, amely egészen váratlanul tért vissza. A Doomsday című negyedik rész ismertetőjében arra a kérdésre válaszolunk, hogy a Rufus & Co visszatérése olyan jó-e, mint a korábbi játékok.
Előnyök:
- Cinikus Rufus visszatér;
- Humor, hangulat, viccek és utalások a populáris kultúrára;
- Fantasztikus párbeszédek és jó szinkronjáték;
- Több minijáték és QTE sorozat, amelyek változatossá teszik a játékmenetet;
- Sok változatos és jól kidolgozott helyszín;
- Nagyszerű audiovizuális anyagok;
- A forgatókönyv szilárd…
KONSZ:
- … de inkább klisés és kiszámítható;
- Néhány rejtvény túlságosan elvont;
- A másodlagos karakterek nem olyan jók, mint az előző részekből ismertek;
- A visszalépés (néha) melós lehet;
- Kis technikai hibák.
2013-ban a Daedalic Entertainment úgy döntött, hogy hivatalosan is búcsút mond zászlóshajója kalandjáték-sorozatának. Ekkor jelent meg az utolsó (na jó, ezt mindenki feltételezte) rész, és a címe – szó szerint – Goodbye Deponia. Szerencsére a német fejlesztő és az általuk megalkotott világ rajongói úgy döntöttek, hogy nem hagyják nyugodni, és az ő beavatkozásuknak köszönhetően most megérkezett a negyedik játék Deponia Doomsday címmel. Bár a Nyúl éjszakája, a Memoria vagy a készülő The Pillars of the Earth alkotói a harmadik játék talányos fináléja után nem mutattak be új főszereplőt, sikerült elkerülniük az ezzel járó cselekmény buktatóját. Egyszerűen az időutazás motívumát használták fel. Ez az egyszerű – és mégis hatékony – ötlet tette lehetővé, hogy a fejlesztők új háttérkaraktereket alkossanak, a régieket pedig más szemszögből mutassák be.
A Deponia Doomsdayt egészen váratlanul jelentették be, alig néhány nappal a megjelenés előtt. Ennek ellenére a Daedalic Entertainment elkészítette a sorozat eddigi legnagyobb és leggazdagabb részét. A Deponia megmentése a névadó világvégéről nagyjából 15 órát vett igénybe, és ami a legfontosabb, a végéig jól szórakoztam vele, annak ellenére, hogy a humor egyenetlenül oszlott el a játékban.
„Bajusz?! Igazán?”
A játék akkor kezdődik, amikor az idős Rufus kénytelen megnyomni a legendás „végzet vörös gombját”, hogy megmentse (érdekes módon – a teljes pusztuláson keresztül) az egész bolygót. A helyzet korántsem tökéletes; örök tél van odakint, és az ügyetlen szkeptikus az utolsó ember, aki áll; hogy még sértődjék a sérülés, a világot ma már teljesen a néhány zárnak nevezett furcsa lények uralják. A többit pedig hagynunk kell kimondatlanul…
Abban a pillanatban, amikor találkozunk új társunkkal, McChronicle professzorral, elkezdődik az őrült versenyfutás sorsunkkal. Távoli vidékeken utazunk, kihagyjuk az események kronológiáját, alternatív világokat keresünk fel, és meghajlítjuk a tér-idő kontinuumot. A németek egy igazán univerzális ötletet alkalmaztak, ami lehetővé tette számukra, hogy kiterjesszék a Rufus(es?) & Co kalandjait. Ugyanakkor könnyen beleeshet a saját cselekménycsapdáiba – Daedalic sem sikerült sértetlenül. Egészen a végéig egy rendkívüli cselekménycsavarban reménykedtem, hasonlóan az első vagy a harmadik BioShockhoz, különösen, ha figyelembe vesszük a sztori testreszabását. Ennek ellenére a cselekmény elég jó és masszív, az elejétől a hitelfelvételig bármit idéz, csak az unalomérzést.
Az apokalipszis valósággá vált?
A Deponia Doomsday-nek gondja van a visszalépéssel, pedig ezt indokolja az időutazási előfeltétele. A legrosszabb az, hogy nem az állandó visszatér ugyanarra a helyre; az őket kísérő összes forgatókönyv, animáció és jelenet itt a hibás.
Szerencsére az alkotóknak sikerült pótolniuk a dйja vu érzést – az első Deponiából már ismert helyszíneken végigutazva megismerhetjük néhány NPC eredetét. Kár, hogy a legtöbb társ csak a képernyőn jelenik meg anélkül, hogy ténylegesen befolyásolná a történetet vagy a főszereplőt. Ugyanakkor sokkal több új karakterrel kell találkozni, de ők fele olyan jók, mint a régi figurák. McChronicle, akivel a legtöbb időt töltjük, hatástalan, tehetetlen, karaktermélységet tekintve lapos, mint a palacsinta. Goal és Toni viszont 2012 óta a legjobb formában vannak.
Az örökkévalóság relatív fogalom
A rejtvények, noha a műfaji szabályok szerint készültek, nem egyszer felpörgették az agyam. Találkoztam két-három olyan feladvánnyal, amelyek az időutazás motívumához kapcsolódtak, és a megoldásuk nem volt olyan egyszerű, mint az ember gondolná. A Deponia negyedik részét tartom a legnehezebbnek az egész sorozat közül, elsősorban a tér-idő kontinuum manipuláció és az ezzel járó absztrakt helyzetek miatt. Ha azonban elvégezted valamelyik korábbi részt, és megtapasztaltad a Daedalic által készített feladványok minőségét és stílusát, akkor nem kell kétségbeesett barangolni a helyszíneket nyom után kutatva vagy játékkalauzok segítségével.
Mindenki tudja, hogy Rufus a szerencsétlenség és a katasztrófák hírnöke.
Mint már említettem, a Deponia Doomsday a sorozat leggazdagabb része. A játékmenet többet nyújt a klasszikus környezeti rejtvényeknél; sok kisebb, de mégis szórakoztató és lebilincselő mellék kihívásra is számíthat. Először is, a játék dinamikus QTE szekvenciákat tartalmaz, amelyek nem gyakori látvány a point & click játékokban. Vannak olyan helyzetek is, amikor Rufusnak korlátozott ideje van a cselekvésre. Szerencsére a kudarcnak nincsenek következményei – csak újra kell kezdeni.
A másik, ugyanilyen releváns elem számos minijáték formájában jelenik meg, amelyek bár tökéletesen kiegészítik a Daedalic által teremtett humoros és szatirikus világot, nem vonják el a figyelmet a fő cselekményről. Ott van például a Rotten Fruit Game (a Tic Tac Toe német változata), az Elysiumban külön emeletként működő „játékterület”, ahol gokart versenyeken lehet részt venni, golfozni vagy úszni, és vannak referenciák. old-school dungeon crawlerekhez a 90-es évekből, ahol átveszi az irányítást egy négyfős csapat felett, miközben 8 bites zenét hallgat. A játék gyakorlatilag tele van ilyen apró ízekkel, és a rajongók, mindannyian imádni fogják – még akkor is, ha a Deponia Doomsday az első élményük a franchise-zal.
Vagy ez, vagy néhány lakatos megeszi. Sooo… hol a kijárat?
Egy rózsaszín elefánt rejtélye
A viccek és a populáris kultúrára való utalások a Deponia Doomsday csúcspontjai. A cím nem csak a legnagyobb népszerű alkotásokon (pl. A Gyűrűk Ura vagy Clint Eastwood westernfilmjein) szeret szórakozni, hanem az alkotó saját projektjein is. Közvetlen hivatkozásokat találhatsz Daedalic korábbi játékaira (például az egyik karakter, akivel találkozol, a Journey of the Roach karakterének mechanikus változata). Ráadásul a humor egyszerűen ömlik a képernyőről a zseniálisan megírt és kivitelezett párbeszédeknek köszönhetően. Rufus még mindig ugyanaz a szarkasztikus fickó, aki általában mindenben kudarcot vall, de ez nem akadályozza meg abban, hogy iróniával és stílusosan kommentálja a tetteit, és rámutasson mások kudarcaira.
A sokféleség mellett a Deponia Doomsday szinte teljesen megegyezik a sorozat előző részével, és a jellegzetes, kézzel készített kétdimenziós hátterek végigkísérnek minket az egész játék során. Ha meglátod a játékon belüli helyszíneket, értékelni fogod azoknak a képzőművészeknek a munkáját, akik létrehozták ezeket a bájos, harmonikus tájakat.
Gyűlj össze, csapat! A győzelemért!
Deponiát még egyszer megmentették!
A Deponia Doomsday bejelentése minden szokásos katasztrófához hasonlóan jött – figyelmeztetés nélkül –, és mindannyiunkat meglepett. Egyik meglepetés a másik után jött, és bár arra számítottam, hogy a játék egy kis mellékes lesz, a sorozat legérdekesebb és legösszetettebb részét kaptam. Rufus, Toni, Goal és az összes többi karakter új kalandjai zseniálisan vannak megírva, még akkor is, ha az új karakterek a puszta számok tekintetében érvényesülnek. Ami egy bizonyos mínuszhoz vezet – a szereplőknek közel sem jutott elég idő arra, hogy jobban megismerjük őket.
Az új Deponia fantasztikus helyszínekkel büszkélkedhet (bár túl gyakran járunk rájuk), és kellemes zenével, ugyanakkor jó adag mozgást biztosít az agyunknak. A Daedalic Entertainment projektje tele van furcsa humorral, és számos modern helyzet ironikus megjelenítését kínálja számunkra.
Ezt mindannyian Rufusnak köszönhetjük. Hm, a játékosra gondoltam!
Mind a sorozat veteránjai (akik megkapják az összes referenciát), mind a franchise-ban újoncok élvezni fogják ezt a játékot. A Deponia Doomsday forgatókönyve nem kényszerít arra, hogy több tucat órát töltsön az előző három rész megtekintésére. Ez azt jelenti, hogy a játékban minden megtalálható, amire csak vágyhat egy jól elkészített és vicces point & click kalandjátékban.
