A kultikus sorozat készítői a távoli jövőbe költöztek, bevált gyakorlataikat felhasználva olyan játékot készítettek, amellyel még évekig fogunk játszani. Age of Wonders: A Planetfall egy sikeres stratégia, amely bőven pótolja a hiányosságait.
Előnyök:
- érdekes világ és izgalmas történetkampány;
- hűvös, enyhén szatirikus légkör;
- a Civilization és az XCOM elemeinek fantasztikus keveréke;
- különféle fajok és módosításuk lehetősége;
- hatalmas taktikai képességek;
- látnivalókkal teli gazdag térképek;
- fantasztikus látvány, különösen stratégiai módban;
- hónapokig elegendőnek kell lennie;
- talán a legjobb konzolstratégia.
KONSZ:
- az információ és a mechanika mennyisége elsöprő lehet;
- hangtervezés elemei;
- egy nagyon bosszantó hiba.
Be kell vallanom, korábban nehéz kapcsolatom volt az Age of Wonders sorozattal. A körökre osztott stratégiák virágkorában a merevlemezem a legendás Heroes sorozat kizárólagos tartománya volt, a Disciples ezt követő részei pedig elfoglalták a maradék megabájtokat. Soha nem volt lehetőségem tesztelni a Triumph Studios egyik produkcióját sem, bár megértettem, hogy ezeket is klasszikusként kellett volna elismerni. Így amikor ajánlatot kaptam, hogy írok egy ismertetőt a ciklus legújabb részéről, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megismerkedjek a Csodák Kora hőseivel.
Ez persze azt jelenti, hogy bár a körökre osztott stratégia az egyik kedvenc műfajom, teljesen újonc voltam ebben a sorozatban. Ez egyfajta carte blanche-t adott az új Csodák Korszakához közeledve, anélkül, hogy bármilyen korábbi tapasztalatból származott előfeltevésem. Így talán könnyebben tudtam elfogadni a produkció sajátos atmoszféráját, objektívebben értékelni az előnyeit. És ezekből van bőven – a Planetfall a maga műfajában az egyik legjobban megvalósított játék, amely már az első küldetéstől kezdve hihetetlenül lenyűgöző…
A New Age of Wonders 100%-ban sci-fi.
A Star Union alkonya
A megjelenés előtt a rajongókban a legnagyobb kétségeket a beállítás keltette fel. Az Age of Wonders első pillantásra fantasztikus, varázslatokkal teli vidékeket juttat eszünkbe, melyekben mitikus lények laknak. A Planetfallban egy kemény sci-fi univerzumot kapunk, bizonyos mértékig a retro-futurizmus ihlette. Ráadásul a fejlesztők szájtátva hozzáállással közelítettek a témához. Az akció egy nagyon távoli jövőben játszódik, amelyben az emberiség létrehozta a Star Union nevű galaktikus birodalmat.
Bár erős, az unió végül felbomlik egy felfoghatatlan kataklizma következtében, amely a legtöbb bolygót poszt-apo világgá változtatta. Idővel ennek az egykori galaktikus civilizációnak a hamvaiból új erők kezdtek kirajzolódni, amelyek saját céljaik megvalósítására irányultak.
Már látnia kell, hogy a fejlesztők elég sokféle ötletet adtak nekünk, ami különösen zavarba ejtő lehet, ha csak az elfek és törpök általános sokaságára számítottunk. A kockázatvállalás azonban végül kifizetődött – minden, ha a játék erőszakosan hiperkvantum és interdimenzionális lett; eltúlzott, élénk és színes, mint a Coachella. „Uraim szivarral a szájukban és hatalmas puskákkal lézerrel lövöldöznek a génmódosított dinoszauruszokon lovagló űramazonokra” valahogy túlzás.
Összességében a játékot következetesen és tudatosan tervezték, ugyanakkor nagyon jól néz ki. Bár ez a fajta beállítás nem valami rendkívül eredeti, ez a szilárd és végül is kissé furcsa beállítás nagyon visszhangra talált bennem. A kíváncsiság, hogy milyen más őrült technológiákat és egységeket fedezhetek fel, volt az egyik tényező, amely táplálta a felfedezés iránti vágyamat. Itt semmi sem akadályozza a legelvetemültebb fantáziái megvalósítását, mint például, hogy minden polgár elméjét számítógép-meghajtóra töltse, vagy ipari robotokká alakítsa, ezáltal növelve a gyárak termelékenységét.
A történet olyan mulatságos, amennyire csak lehet komoly.
A szatirikus megközelítés többnyire apró részletekben mutatkozik meg. Például az új technológiák felfedezésekor mindig megjelenik egy ablak a megfelelő grafikával és egy idézettel, ami nyilvánvaló utalás a civilizációra. Azonban ezek az idézetek a jövő kitalált szereplőitől mindig butaságok. Ugyanaz, mint a projektek és egységek leírása. A játék során sokszor találkoztam az előző korszak szexrobotjaiból álló csapatokkal. Mindkét nem számára készült változatok, és az „ideális férfi” és az „ideális nő” vonásai vannak – de ferdén mutatják be.
Bár a játék tele van ilyen humorérzékkel, ez nem jelenti azt, hogy a cselekmény sekélyes vagy infantilis lesz. A szerzők egy csábító világot nyújtanak, amely nosztalgiánkra csábítva, tele van vicces utalásokkal, de a komolyabb témáktól sem riad vissza.
Honnan a fenéből jöttek az űrtörpék?!
A világban rejlő lehetőségeket szerencsére nem pazarolták el a történetkampányban. Be kell vallanom, hogy az ilyen típusú játékokban számomra soha nem a kampánymód volt a fő szempont, és mindig is a casual játékmenetet részesítettem előnyben. Ezúttal kötelességtudatból elindítottam az első néhány sztoriküldetést, és saját meglepetésemre hamar azon kaptam magam, hogy belemerültem a történetbe, izgatottan vártam, mi történik ezután, miről szól az egész kataklizma, és mi az egyes fajok története. És ez nagyrészt annak köszönhető, ahogyan az alkotók felfogták a játék univerzumát.
Egy nap az egyik szondám a térkép egy nagy szakaszába repült, amelyet teljesen beborítottak egy város romjai, amelynek közepén egy nagy gravitációs anomália. Ez a látványos látvány késztetett arra, hogy megtudjam, mi történt ezzel a hellyel, és használhatom-e magam is. Úgy gondolom, hogy ha a játék cselekménye egy klasszikus fantasy világban játszódna, nem találnám annyira lenyűgözőnek.
A kozmosz katonái akcióban.
A jó benyomást az sem rontja el, hogy némelyik dialógus maga a kukorica definíciója. Ez azonban tovább erősíti az egész játék rajzfilmszerű stílusát, és jól megfelel a feltételezett konvencióknak.
A történetkampány másik erős eleme a faj, amelyet tanulmányozhatunk és megfigyelhetünk. Voltak nagyon érdekes ötletek, például az avantgárd katonái, akik 200 év hibernáció után visszatérnek az uniós szektorokba, amelyek az említett kataklizma után teljesen megsemmisülnek. Ismétlem, nem túl eredeti ötlet, de elég ahhoz, hogy fenntartsa a kíváncsiságot. Egyáltalán hogyan jelent meg a kiborgok faja ebben a posztapokaliptikus világban? Ők egykori állampolgárok, akiknek tudata összeolvadt az MI-vel? Vajon hazatalál-e a rabszolgarovarok faja, és honnan a fenéből jöttek ezek az űrtörpék? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok keresése élete fő hobbijává válhat.
Építsd meg álmaid idegenjét!
Nic nie stoi na przeszkodzie aby do boju poprowadziж teї hordк bezlitosnych cyborgуw.
A játékban elérhető konfliktus felei nemcsak megjelenésükben és történetükben különböznek egymástól. Bár mindegyiknek hasonló az egységlistája, mindegyik egyértelműen különbözik a részletekben. A Vanguard, amellyel elkezdtem a kalandot, például a fenntartható gazdaságra és a távolról harcoló egységekre épül. Amikor egy idő után kipróbáltam a kiborg fajt, gyorsan kénytelen voltam feladni, mert – mint kiderült – többnyire közelharcban vívnak, erősségük pedig abban rejlik, hogy a legyőzött ellenségektől képesek kannibalizálni a részeket.
A rendelkezésre álló versenyek bizonyos mértékig illeszkednek a meglévő műfaji képletekhez. A Vanguard alapvetően „szokásos emberek”, a kiborgok (más néven Assembly) az „élőhalott hadsereg”, az amazonok pedig amolyan „erdei elfek”. Ezt a rendszert azonban átgondoltan valósították meg, és az egyes pártok valójában más játékstílust igényelnek.
Míg a cselekmény és a helyszín síkjain a Planetfall nem fél a konvenciókkal játszani, addig ami a játékmenetet illeti, a játék a bevált megoldások szintézise. A konfliktusban részt vevő felek a Stellarishez hasonló szerkesztővel módosíthatók, ami nagyszerű testreszabási lehetőségeket ad. A játéknak két fő pillére van: stratégiai és taktikai, az előbbi pedig csak egy variáció a Civilization helyiségeiben. Gyarmatokat fejlesztünk, új területeket fedezünk fel és új városokat építünk.
Itt minden bizonnyal a világtérkép a támaszpont – számtalan részlettel. Minden szektorban nemcsak nyersanyag-lerakódásokat találunk, hanem különféle funkciókat ellátó épületeket is. Egyesek kis bónuszokat adnak a vendégseregeknek, míg mások folyamatosan támogatják gazdaságunkat – ha sikerül elfognunk őket. Ez egy csipetnyi szerepjáték ízesítést ad a játéknak, és gyakran meghatározza a bővítést. Egészen figyelemre méltó volt az az érzés, ahogy a bolygók és rendszerek kóborolnak egy elpusztult galaktikus birodalomban, tele hatalmas és titokzatos létesítményekkel és romokkal.
A stratégiai térkép tele van klassz dolgokkal.
VERSENYEK ÉS TECHNIKA
Összesen hat verseny van a játékban, amelyek mindegyike saját egységekkel és egyedi mechanikával rendelkezik. Választhatunk az úgynevezett titkos technológiák közül is – egy bizonyos szakterület technológiai fájának külön ágát. Ez is hat ezek közül, beleértve a pszionikus erők útját, a mesterséges intelligencia szintézisét vagy a tömegpusztító fegyverek fejlesztését. Nemcsak konkrét jutalmakhoz adnak hozzáférést, hanem új egységekhez is, ami közvetlenül befolyásolja a játék menetét. Ezen kívül módosíthatjuk főszereplőnket, eldöntve szerepüket a csatatéren.
Bár a Commanders szerkesztő nem olyan kiterjedt, mint a Stellarisben, nagyszerű lehetőségeket kínál a személyre szabásra és a különböző buildekkel való kísérletezésre.
Sokféleképpen lehet nyerni
A stratégiai módban a diplomácia és az intelligencia egyaránt fontos szerepet játszik. Az utóbbiaknak még saját technológiai fájuk is van, és befolyásolhatják a játék menetét. Személyes véleményem az volt, hogy sok 4X játék alábecsülte az intelligencia jelentőségét az ország kormányzásában, míg a Planetfallban a titkos stratégiai műveletek megfelelő súlyt képviselnek.
A győzelem hódítással, diplomáciával vagy gazdasági uralom útján érhető el.
Egy alkalommal súlyos áramkimaradásba kerültem, pár kanyar során az energiahiány határán egyensúlyozva. Egy idő után kaptam egy jelentést, amiből az következett, hogy egy szomszédos birodalom energialopásra szakosodott hálózatot szervezett a területemen. Ahelyett, hogy több erőművet építettem volna, inkább a kémelhárításba fektettem be, és ezzel megmentettem a gazdaságomat, egyúttal elvágtam az ellenséget a plusz bevételi forrástól.
Sajnos magában a gazdaságirányításban kicsit csalódott voltam, mivel túlságosan leegyszerűsítettnek tűnt. Minden a szisztematikus terjeszkedésen alapul, amely – a későbbi szektorok megszerzése révén – rendszeresen megtermeli a létfontosságú erőforrásokat. Néhány egyedi helyzettől eltekintve nem okozott gondot az erőforrások egyensúlyozása és a fenntarthatóság fenntartása. Azt is éreztem, hogy a játék a Sid Meier sorozatában szereplő munkások szerelőjét használhatja. Itt egyszerűen csatlakozunk egy ágazathoz, és kiválasztjuk a szakterületét – jó lenne azonban látni, hogy hazánk hatalmas munkaerője minden fordulattal változtat a tájon.
Planetfall: Enemy Unknown
Tipikus Vanguard.
Az új Age of Wonders egy másik jól ismert Firaxis márkából is merít ihletet, és ezt egészen nyíltan teszi. A teljes taktikai szegmens az XCOM sorozat új részeire épül. Ha harcról van szó, átváltunk a csatatér térképére, és körökre osztott csatákban manőverezzük seregünket. Egy ilyen megoldásban rejlő lehetőségek óriásiak, és az összecsapások lefolyását és kimenetelét számos tényező befolyásolja – az egységek térképen való megoszlásától kezdve, egységeink felszerelésén és képességein keresztül a különböző tereptípusokra jellemző különleges eseményekig. Bár a harcrendszer kezdetben elsöprő lehet a rengeteg lehetőséggel, a játék ezt gyorsan előnyökké alakítja.
Ahogy haladunk tovább, kezdjük észrevenni, hogy ennek az összetett rejtvénynek a különböző elemei hogyan határozhatják meg sikerünket a csatatéren. A játék korai szakaszában az Vanguard egységeit irányítva hajlamos voltam azonnal állandó tűzzel elárasztani az ellenséget, de a megközelítés ritkán eredményezett kézzelfogható előnyt, és a seregem gyakran szenvedett jelentős veszteségeket, még kisebb csatákban is. Idővel kezdtem közelebb engedni az ellenfelet, és addig tartottam a tüzet, amíg az ellenség meg nem nyit egy kicsit, ami jelentősen javította az eredményeimet. Nagyon sok ilyen intuitív mechanika létezik, és ezek felfedezése nagyon megnyugtató.
A képességek folyamatos fejlesztésének szükségessége véleményem szerint a Planetfall harcrendszerének legnagyobb előnye. A játék a rendelkezésre álló megoldások folyamatos tanulmányozására, újragondolására kényszerít. Ugyanakkor ez a folyamat élvezetes és kifizetődő, mivel az eredmények meglehetősen gyorsan láthatóak. Emiatt a csaták rendkívül lebilincselőek – még a hasonló összecsapások is gyakran megkívánják csapataink új stratégiáinak, módosításainak vagy felszerelésének tesztelését. Végül eljutunk arra a pontra, ahol egy 15 perces thriller után egyetlen könnyűkarú gyarmatosító is felülkerekedhet a túlnőtt bogarak hordájával való összecsapásból.
A terjeszkedés vektorait nemcsak az erőforrások határozzák meg, hanem az általunk talált épületek is.
A LEGJOBB STRATÉGIA KONZOLOKRA?
Az Age of Wonders: Planetfalllal játszottam PS4-en. Míg a tág értelemben vett stratégiai játékok továbbra is leginkább PC-s tartománynak számítanak, ez a cím azt mutatja, hogy legalább a körökre osztott stratégiák teljesen játszhatók konzolokon is.
A legnagyobb probléma természetesen a vezérlés kérdése, de a fejlesztők nagyon jól megbirkóztak vele. Mind a stratégiai, mind a taktikai térkép hatszögekre van osztva, így a pad kellően pontos az egységek hatékony kezeléséhez. A játékban töltött idő alatt soha nem volt gondom az egységek kiválasztásával vagy a megfelelő helyre küldéssel. A kezelőfelületen való navigálás egy kicsit nagyobb kihívást jelent, és az egér itt valóban javíthat a kényelemen, de ezek a problémák többnyire a kevés elérhető ablakból – nem a vezérlő típusából – erednek.
A pad érintőpaneljéről elindított oktatói mód is dicséretes. Lehetővé teszi a kontextuális tippek és tippek intuitív megjelenítését, ami rendkívül hasznos a játék során. További előnyt jelent az is, hogy a stratégiai térkép nagyszerűen néz ki nagy képernyőn.
Figyelembe véve a Triumph Studio játéka által kínált minőségi szintet, jelenleg valószínűleg ez a legjobb stratégiai játék, amely elérhető a jelenlegi generációs konzolokon.
A lehetőségek tengere
Mind a lehetőségek kiterjedése, mind a Planetfall-i csaták mélysége rendkívül lenyűgöző. A hadsereg legfeljebb hat egységből áll (beleértve a főszereplőt is), és mindegyiket fel lehet fegyverezni három további fegyverrel (és bőven van miből válogatni). Az egyes frakciók egységei saját működési módokkal rendelkeznek, és akár hét ilyen hadsereg is részt vehet egy csatában! Adjuk hozzá a már említett időjárási/klímakörülményeket, a gyalogságra, páncélosokra és légierőkre való felosztást, valamint a tengeri csatákat és a különleges juttatásokat taktikai műveletek formájában. Mindezek elsajátítása sok-sok időt igényel.
A minden alkalommal kapott információ mennyisége megfélemlítő lehet.
Másrészt ettől az Age Of Wonders: Planetfall egy nagyon specifikus közönséget célzó játék. Azok a játékosok, akik szeretik a tanulási játékokat és az összetett mechanikák alapos felfedezését, biztosan otthon érzik magukat. Ennek a címnek a legnagyobb hátrányával azonban még nekik is szembe kell nézniük. Az ilyen típusú játékok nyilvánvalóan velejárója, hogy nem csak a nagy bonyolultság, hanem a magas belépési küszöb is. Ez a Planetfallra is igaz, főleg az interfész kidolgozásának módja miatt.
Nem rosszul van megtervezve, vagy ilyesmi, de a képernyőt másodpercenként elárasztó információmennyiség miatt úgy érzi, hogy egy machete kell, hogy átvágja mindezt. A játék néhány bonyolult mechanizmusát elmagyarázó következő szövegfal olvasása unalmassá válik, főleg, hogy az összes statisztikát is körbe kell hajtani, és tudni kell értelmezni a fennmaradó információk kontextusában, amelyek minden fordulattal nőnek. Nem várok könnyű szórakozást a stratégiai játékoktól, de szeretném, ha a felület gyors hozzáférést biztosítana ahhoz, ami éppen érdekel.
A Planetfallban könnyű eltévedni ezekben az ablakokban, és teljesen váratlan helyen landolni. Még mindig nem tudom, hol találok néhány fontosabb képernyőt és diagramot, bár biztos vagyok benne, hogy láttam őket valahol. De ez a konzolportnak tudható be, amely bár ügyesen meg van valósítva, vezérlési szempontból mégis alulmúlja a PC-t.
Nem csak csodákat
Ha már a hiányosságokról beszélünk, most felsorolok néhány apróbb kérdést. Kezdetnek szeretném megemlíteni, hogy a térképek, amelyeken csatákat vívunk, viszonylag kicsik, ami miatt kissé zsúfoltnak érzik magukat. Ezenkívül a különböző színek telítettsége némileg olvashatatlanná teszi a csatateret – a képernyő néha színes káosz.
Az audio réteggel kapcsolatban is vannak fenntartásaim. Bár a zene passzol a hangulathoz, a hangtervezés egyes elemei még javíthatók. Ez különösen igaz a harci hangokra, mert nehezen tudtam elfogadni, hogy katonáim koncentrált tüze úgy hangzik, mint a sapkás fegyverek robbanása. Engem is idegesített a karakterek néhány általános megjegyzése. Amikor kinyitottam a diplomáciai ablakot, azt hallottam, hogy „üzeneted van!” egyszer túl sok, csak kikapcsoltam a hangsegédet.
Még az eljárási úton előállított térképek is lenyűgözőek.
Bár a fenti érzelmek nyűgösnek tűnhetnek, egy nagyon kellemetlen hibát is tapasztaltam. A stratégiai térkép speciális nézetéről volt szó, ahol megtekinthetjük annak gazdasági összefoglalóját. Ez egy nagyon praktikus mód, amelyet gyakran használtam, amikor új kolónia létrehozásáról vagy egy másik szektorhoz való csatlakozásról döntöttem.
Sajnos a nyílt forgatókönyvben való játék közben, valahol a 80. kanyar környékén, a rákapcsoláskor összeomlott a konzol. Bármikor, amikor ebbe a módba akartam lépni, mindig a PS4 főmenüjét nézem néhány másodperc után, és néhány esetben újra kellett indítanom az egész rendszert. Szinte lehetetlenné vált a játék folytatása, ami természetesen csalódást okozott. Ez azonban csak ebben az egy játékban történt, és remélem, a fejlesztők ezt is megvizsgálják a következő javításokban.
Akut „még egy fordulat” szindróma
A kampány lehetővé teszi a különböző fajokhoz tartozó küldetések megjátszását, ami a cselekmény szempontjából érdekes.
Az Age of Wonders: Planetfall nem tökéletes, de határozottan a műfaj legjobbjai közé tartozik. Az első forgalomba helyezés után az egész hétvégémet felemésztette, és nem keltem fel a kanapéról, ha nem volt feltétlenül szükséges.
Minden mechanika jól megtervezett és átgondolt. A világ, amely a premier előtt annyi aggodalmat keltett, a játék egyik legjobb oldala lett. A kissé szatirikus és komikus konvenció tökéletesen illeszkedik a modern trendekhez. A Civilization és az XCOM legjobb tulajdonságainak kombinációja pedig annyira lebilincselővé tette a játékot, hogy a dobozon egy figyelmeztetés is szerepeljen. A „még egy fordulat” szindróma a játék kezdete óta itt van, és olyan intenzív, hogy már a darab írásakor is gondolok a játékra.
Az Age of Wonders: Planetfall a legjobb példa annak bizonyítására, hogy a stratégiai játékok aranykorát éljük. Íme egy újabb cím, amely e tiszteletreméltó műfaj minden rajongójának tetszeni fog, és a kisebb hiányosságok sem rontják az összbenyomást. Biztos vagyok benne, hogy a játék a gyűjteményem állandó tagja lesz, és a jövőben sokszor visszatérek hozzá. Figyelmeztetnem kell azonban, hogy a galaktikus Csodák Kora könyörtelenül felemészti minden szabadidejét.
